Menü Bezárás

André Kertész Emlékmúzeum

André Kertész (1894-1985) egyike azoknak a magyaroknak, akik a nagyvilágban sokkal híresebbek, mint itthon. A 20. századi fotóművészet egyik legnagyobb alakja számára Szigetbecse jelentette a fiatalon otthagyott Magyarországot, mert gyermekkora boldog nyarait itt, Szigetbecsén töltötte nagybátyjánál. Őrizzük emlékét, hirdetjük nagyságát.

Az André Kertész által Szigetbecsének adományozott 120 fotó az egyetlen olyan válogatás a fotóművész életművéből, amit ő maga állított össze, s megismertet bennünket azzal, hogy mit akart megmutatni magából kifejezetten a magyar közönségnek. A Szigetbecsének ajándékozott kollekció különlegessége, hogy Kertész szeretettel és hálával válogatta ki a képeket.

Az emlékmúzeum 1987-ben nyílt meg. A művész halála után New York-i lakásából ide került néhány bútor és személyes tárgy is. Halálának 20.évfordulójára emléktáblát állított a Községi Önkormányzat a Makádi út 4. szám alatt, ahol az az épület állt, melyben gyermekkorának nyarait nagybátyjánál, Klöpfer Mihálynál töltötte. A község 1994-ben a múzeum felújításával, emléktábla avatásával emlékezett meg Kertész születésének 100 éves évfordulójáról. 2022. szeptemberében szobrot állítottunk emlékére, melyet Zsin Judit képzőművész alkotott.

Szigetbecse helyszínként keretbe foglalja a sok évtizedes fotóművészi pályát. 1913. tavaszán készült egy fotó a szigetbecsei Duna holtágáról, ahol a bátyjával csónakáztak. Később azt írta erről a fotóról, hogy modernebb kompozíciót azóta sem tud elképzelni. Az utolsó becsei fotó ugyanezt a holtágat örökítette meg 1984. július 31-én. A két felvétel között több mint 70 év telt el.

„Mindig titkokat akarnak megfejteni, akik Becséről kérdeznek. Pedig ez a titok minden emberben benne él. A kisgyerekkor, az első kapcsolatok a világgal. Az én soha el nem múló hálám, hogy Becsén tölthettem ezeket az éveket.”

“Itt vagyok gyermekkori emlékeim legdrágább helyén, és fájó szívvel gondolok azokra a gyönyörű emlékekre, mik idekötnek. Az életem gyönyörű volt. Emberileg próbáltam gondolkodni, emberileg próbáltam élni. Ennek alapja Szigetbecse. Ha én itthon járok, mindig felkeresem Szigetbecsét. Szigetbecse művészetem bölcsője.”

Nyitvatartás:

  • 2023. júliustól augusztus végéig, szerdától vasárnapig 11-17 óráig.
    2023. szeptemberében szombaton és vasárnap 11-17 óráig.
  • Az év többi napján előre bejelentett időpontban hétköznap lehet meglátogatni az emlékmúzeumot.
  • Szívesen fogadunk csoportokat, osztályokat. Az emlékmúzeumban tárlatvezetés is kérhető “André Kertész és Szigetbecse” címmel. Fotópont szolgáltatás: „Lépj be André Kertész világába, fényképeztesd le magad André Kertész utolsó becsei felvételének kinagyított fotója előtt!”

Elérhetőség: 06-24-789-236, kulturkoz@szigetbecse.hu, Facebook:  Szigetbecse Kultúr köz

Megszakítás