Tojásfutás / Eierlauf – Lerner Mária írása

A keresztény területeken a húsvéti időszakban jelentek meg a tavasz kezdetével kapcsolatos szórakozások, játékok, amelyekkel az ember a természet, az élővilág, az egész létezés újjászületését próbálta kifejezni.

A hagyományőrzés és átörökítés egyik legékesebb példája a falunkban a tojásfutás húsvét vasárnap alkalmával. Faluközösségünk még ma is ápolja a híres húsvéti tojásfutást, melyet a 18. század elején Stájerországból, Ausztriából idetelepített sváb családok hoztak magukkal, mely a szülőföldjükön honos népszokás volt, s megőrzésével a folytonosságot, a kapcsolatot biztosították régi hazájukkal.  A hagyomány kisebb változásokon ment át, összeolvadtak a két különböző – magyar, sváb – kultúra elemei. Magával hordozva az eredeti sváb jegyeket, mint például a sváb zene, nagykendő, tánclépések; és a magyar jelképeket, mint a nemzeti lobogó, pántlikák, Magyar Himnusz.

Természetesen időbeli, szervezésbeli, sőt a játék menetében is módosítások mentek végbe. A század első évtizedeiben még a kocsmárosok rendezték, és a legények maguk közül választották ki a kocsmában a résztvevőket. Később aztán, ahogy ma is, a Szigetbecsei Sportkör és a Német Nemzetiségi Önkormányzat vette át a szervezést.

Korábban húsvét hétfőjén tartották, évek óta pedig vasárnap délután vonul ki a lakosság az utcára a tojásfutást megnézni. Már az előző napon megindul a tojásgyűjtés, melyet régen a 17-21 éves legények végeztek, ma pedig az iskolások. Ezeket a tojásokat azután a játék napján kiviszik a Petőfi Sándor utcára, és 20-30 centiméteres távolságokra lerakják egyenesen, sorban. Úgy mesélték a régiek, hogy a futás régen amolyan virtus volt a legények közt. A versengés a szegényebb alszeg és a gazdagabb fölszeg között is folyt. A futók nem lehettek házasemberek, csak legények, és természetesen kizárólag sváb családok közül kerültek ki. A húsvéti bált is hol az egyik, hol a másik kocsmában rendezték. A háború, a kitelepítés korszaka után néhány évig eltűnni látszott a szokás, de aztán az ötvenes években a sportegyesület élesztette fel ezt a hagyományt.  A mai napig kivonul a zenekar, ami a régi időkben a 24 tagú szigetbecsei zenekar volt. Olyan zenét játszanak a zenészek, amelyekre jól lehet táncolni, induló jellegűek.

 A két futó öltözete szinte semmit sem változott: bő, fehér gyolcsing, gatya, fekete kalap, rajta piros, zöld szalagok, s ugyanilyenek átkötve a vállukon is. Csuklójukat, bokájukat szintén átkötik ilyen pántlikákkal, és megmaradt a kasmírkendő, amit a derekukra kötnek. A csizmát felváltotta a sportcipő, de előfordult már jó idő esetén, hogy zokniban táncoltak a fiúk, így még ügyesebben tudtak lépkedni a tojások között. Elmaradhatatlan a fehér kesztyű, hidegben pedig a száj elé tartott fehér zsebkendő is.

A régi időkben a szertartás versenyjellege dominált. A két legény, hogy megmutassa magát az egybegyűlteknek, felállt az asztalra, amit ekkor még a tojássor közepére – újabban az egyik végére – helyeztek, s ott szembefordultak egymással, kezet fogtak. Ezután kezdődött a próbafutás: az egyik az asztaltól felfelé, a másik lefelé futott a sor végéig és az győzött, aki először visszatért.

 A tojásfutás leplezetlenül mutatja a húsvéti szokások kapcsolatát a „legénység” intézményével, az erőfitogtatással, a versengéssel, virtuskodással. A futás után következett a tényleges tojásgyűjtés versenye, amikor szintén ellenkező irányba elindultak a legények, de most már ügyesen zenére „futva”, közben fel-felkapkodva a földről a tojásokat. A cél: felszedni az összes tojást, nyilván rövidebb idő alatt, mint a másik futó.  „A közönség persze közbekiabálhatott, drukkolhatott. Nevettek, sikongattak, hiszen a fiúk könnyítés céljából, de bizonyára hangulatkeltés miatt is egy-egy tojást időnként a közönség közé dobtak, ami bizony nem kímélte az ünneplő ruhát, a házfalakat, a kerteket.”

A győztes tojásszedőt háromszor feldobták a magasba, majd egy kofának eladták a tojások egy részét, másik részéből pedig rántottát készítettek a kocsmában, ahol megették. 

Ma már a táncolásra, a szórakozásra helyeződik a hangsúly. A két önkéntes jelentkező fiú kézen fogva elindul az asztaltól a tojássor végéhez, ahol leszúrják a földbe a magyar zászlót.

Vannak fiúk, akik évről évre vállalják ezt a mókát, amíg ki nem nőnek, öregednek belőle, vagy nincs újabb jelentkező. 

A tojásfutást követően kezdődik a húsvéti bál, melyet hagyományosan a Sportegyesület szervez a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A húsvéti tojás az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Ez is visszautal a sváb múltra, mivel a svábok általában katolikus vallásúak voltak.

 „Láthatatlan, mégis erős szál köti össze a ma élőket az ősökkel, amikor évről évre elindulnak a gyerekek tojást gyűjteni, aztán a futókat felöltöztetik a hagyományos ruházatba.”

 „Vigyáznunk kell ezekre az értékeinkre, igyekszünk továbbra is folytatni, ápolni ezt a régi hagyományt!”